Őszintén? Szerintem az egyik leggyorsabb módja annak, hogy elveszítsük az önbizalmunkat, az az állandó összehasonlítás.
Ő már ott tart. Neki már sikerült. Ő szebb. Ő magabiztosabb. Ő többet keres. Ő már előrébb jár.
És miközben mások életét nézzük, észre sem vesszük, hogy közben teljesen elfelejtünk magunkra nézni. Pedig honnan tudhatnánk, hogy milyen utat járt be a másik? Honnan tudhatnánk, hogy mennyi fájdalom, mennyi kudarc, mennyi könny és mennyi munka van amögött, amit kívülről látunk?
Szerintem az egyik legnagyobb csapda, amikor valaki más életének egy pillanatát összehasonlítjuk a saját életünk teljes történetével.
És mi van, ha nem is azért jöttünk, hogy ugyanazok legyünk? Mi van, ha nem kell ugyanott tartanod, mint bárki másnak? Mi van, ha a te utadnak nem kell úgy kinéznie, mint másokénak?
Nem kell jobbnak lenni másoknál. Nem kell versenyezni. Nem kell bizonyítani. Csak egyre inkább önmagaddá válni. És talán ez az egyik legnagyobb ajándék, amit adhatunk magunknak.
Ahelyett, hogy másokhoz hasonlítod magad, próbáld meg megkérdezni: Mi minden jó van bennem, amit még nem ismertem el? Milyen nagyszerűségemet nem vagyok hajlandó meglátni? Mi lenne, ha az én utamnak nem kellene úgy kinéznie, mint bárki másénak?
És lehet, hogy nem vagy elkésve. Lehet, hogy nem maradtál le. Lehet, hogy egyszerűen csak a saját utadat járod.